2013-ban végeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán cum laude minősítéssel. Jogászi végzettségem megszerzését megelőzően is számos jogi szakterületen kipróbáltam magam, ezzel az egyetemi évek alatt is releváns tapasztalattal gyarapítottam tudásomat. Gyakornoki éveim során mind hazai ügyvédi irodák, mind multinacionális cégeknél is megfordultam, melynek köszönhetően igen széles spektrumban ráláttam a jogászi pálya több szegmensére is. Jogász diplomám megszerzését követően 2014-től egy vegyes praxisú budapesti ügyvédi irodában töltöttem ügyvédjelölti éveimet, majd 2016-ban fiatalkorúak ügyeinek szakjogásza címmel szakjogász képesítést szereztem excellent (5,00 átlag) minősítéssel. Nyelvtudásom szempontjából kiemelném angol középfokú és francia társalgási szintű tudásomat is. 2017-ben egyéni ügyvédként folytattam tevékenységemet, majd 2019-ben megalapítottam a Dr. Daróczi Brigitta Ügyvédi Irodát, amelyben személyem tölti be az irodavezető ügyvédi szerepet. Szakterületeim között megtalálhatóak többek között a családjog, polgári peres eljárások, valamint a gyermekvédelem is. Szakterületeimen szerzett tapasztalatommal igyekszek segíteni a Németh és Társai Ügyvédi Társulás munkáját, bízok benne, hogy a társuláshoz forduló ügyfelek családjogi kérdéseiben hatékony segítséget nyújthatok a jövőben.