Dr. Szender Zoltán

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán végzetem 2013-ban summa cum laude minősítéssel. Jogi tanulmányaim mellett filozófia-esztétika szakos tanulmányokat folytattam az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Nyelvtudásom szempontjából kiemelném angol felsőfokú ismeretemet. Jogász diplomám megszerzését követően 2014-től egy vegyes praxisú neves budapesti ügyvédi irodában töltöttem ügyvédjelölti éveimet, amely után 2017-ben tettem le jogi szakvizsgámat jeles eredménnyel. 2018-tól egyéni ügyvédként folytattam ügyvédi tevékenységemet, majd 2020-ban megalapítottam a Szender Ügyvédi Irodát, amelynek irodavezető ügyvédje is vagyok. Szakterületeim között megtalálható többek között a büntetőjog, polgári peres eljárások, illetve a közigazgatási perek. A Németh és Társai Ügyvédi társulás tagjaként, széleskörű jogi szaktudásomnak köszönhetően számtalan ügyben tudtam kollegáim és ügyfeleink segítségére lenni, bízok benne, hogy a jövőben is eredményesen segíthetem a Társulás működését, és ügyfeleink jogi ügyeinek megoldását.


Szakterületek

NÉMETH ÉS TÁRSAI
Ügyvédi Társulás

Bemutatkozás
Munkatársak
Szakterületek
Publikációk

Szakterület kereső